Elöljáróban: azt hiszem eljött az elsö honvágy/basszus egyedül utazom pillanat, úgyhogy szegény India nem a legjobb formám kapta az elején. Vagy fordítva, és a kultúrsokk hozta elö az 'Anyukám akarom' érzést :) Lényeg, hogy lassabban alkalmazkodtam a helyi ritmushoz, mint Afrikában, de asszem mostmár elkaptam a fonalat :)

A Bombay reptér nagyon szép, modern, tele high-end üzletekkel és az útlevél/vízum ellenörzésnél is minden flottul ment, semmi sorban állás nem volt. Söt, a Delhi járatom becsekkolásánál a Golden member sorba küldtek (így kb 1 óra sorban állást megspórolva), és mindenhol nagyon segítökészek, elözékenyek voltak. Már-már úgy éreztem pozitív diszkriminációban részesülök - aminek nyilván semmi köze a haj- és börszinemhez ;)

Delhiben már várt a soför a bejáratnál, igazi turbános, szakállas, pödört bajszú, nagy darab (de nem túl magas) fazon. Angolul csak kicsit beszél, úgyhogy sajnos nem tudom öt kifaggatni, de azt valahogy sikerül megértetni, hogy hova menjünk, álljunk meg inni-wczni, stb. A reptérröl egyböl Agra felé vettük az irányt, Delhiben még küzdöttem az éjszakai repülés járulékai ellen, de ahogy kiértünk a városból feladtam és elaludtam. A közlekedés egyébként teljes káosz - a sávfelfestések és az index a legritkább esetben bír infóértékkel, a három sávos úton mennek öt sorban, visszapillantó tükrök idönként összekoccolnak, de ez a világ legtermészetesebb dolga ugyebár. A duda használata is új "értelmet" nyert - nonstop nyomják, amolyan "hello, jövök" címszóval minden elöttük/mellettük menö jármüre dudálnak.

Az utcakép egyébként Afrikához képest annyiban rendezettebb, hogy több a járdázott felület és komolyabbak az épületek, de itt is irdatlan szutyok és szemét van. És persze mindenhol tehenek illetve kutyák flangálnak. Meg persze majmok. Az utcai árusok, útszéli bodegák itt is szép számmal sorakoznak, mindenféle áruval amit el lehet képzelni.

Agrába érkezésünkkor, ami kb 5-kor volt, megkérdeztem a sofört, hogy bármi nyitva van-e még, de azt mondta ilyenkor már minden zárva (mármint látványosságok). No mondom akkor irány a szállás, majd holnap délelött megnézek mindent. Aztán egyszer csak megállunk, beszáll egy pasas, és elkezdi nyomni a szöveget. És itt kezdödött a tortúrám, nyuszi-muszi bárányka a farkasok közt. Pislogni sem tudtam, hogy mi történik, ez benne van-e a csomagban (azért elég szép summát kap a soför és azt mondták ö mindenröl gondoskodik, hoz-visz, látványosságoknál odakísér, stb.). Gondoltam na meglátjuk mi sül ki ebböl. Mondja a pasas, hogy a Taj Mahal péntekenként zárva van, mivel ilyenkor csinálják a karbantartásokat. Amiket azoknak a leszármazottai csinálnak, akik építették a Taj Mahalt, és generációkon át adják tovább a tudást. Gondoltam ez még érdekes is lehet, becsekkoltam a szálláson és mentünk tovább. Itt aztán már kezdett leesni a tantusz :) Ekkor már ment a szöveg, hogy a kormány így meg úgy támogatja ezeket a családokat, úgyhogy sokkal olcsóbb, mint máshol, és ha bármit veszek, kapok hozzá papírost is, hogy ezen kevés családok egyikétöl van a cucc. Söt mi több, az indiai nobel díjhoz hasonló kitüntetést ez a család kapta valamelyik évben. Ezután már nem lepett meg, hogy egy üzletben kötöttünk ki, ahol a "megmutatjuk a mühelyet is"  címszóval egy kirakatos üzlethelyiségben kötöttünk ki. Amikor megkérdeztem a csávót, hogy akkor ök csinálnak-e javításokat a Taj Mahalon, hangosan felnevetett, hogy ök a Taj Mahalon - ugyan dehogy. Vállonveregettem magam, hogy Vercsikém, az év palimadár utazója címért igen erős jelölt leszel. Aztán persze próbáltak $300-ért eladni nekem szönyeget (biztos illik a lakásom designjához, vagy a szüleimnek jó lesz, az árral meg ne törödjek, a szüleim biztos szívesen kifizetik majd - itt mondjuk nem tudtam nem mosolygni, amikor elképzeltem, ahogy Apunak tálalom, hogy itt ez az ocsmány szönyeg, $300 volt, ugye tudjuk rendezni :)), ékszereket (természetesen minden jól állna nekem és minden kö csak itt található és százféle pozitív hatása van - csak arra ne kérdezzek rá mi a különbség a kövek közt, mert azt már nem tudta a fazon), díszeket, stb. Öszintén szólva (és itt nyilván kijött az a hatás, hogy basszus egyedül utazom Indiában), ez teljesen felforgatta a gyomrom és elrontotta az elsö India-élményem. Nyilván én vagyok a hülye, mert az elején el kellett volna hajtanom a pasit, hogy nem megyünk mi sehova vásárolni, de hát a naivitásom és vajszívem.. Aputól leckéket fogok venni az ilyen alakok lepattintásában, az tuti :) Innen még egy másik boltba is elrángattak, nyilván itt is mindenre igaz volt, hogy jól áll, nagyon olcsó ajánlat, máshol ilyet ennyiért nem kapok és mindenre szükségem van. Amikor pedig közöltem velük, hogy nem fogok ékszert venni, olyan sértödött pofákat vágtak... Ami ugyan elég komikus volt, mivel egy alacsony, idösebb, élénk narancssárgára festett hajú kikent-kifent csóka próbálkozott, és végig küszködnöm kellett, hogy értelmes fejet vágjak amikor ránézek (ahh, ezen a ponton már igazán feladhattam volna az illedelmességem).

Innen hálisten visszavittek a szállásra, ami abszolút pozitív élmény volt. Nem szállodába foglaltam, hanem egy panzióba, egy család által üzemeltetett, kb 7-8 szobás házba. Nem egy palota volt, de tiszta, rendezett és a család is nagyon kedves volt, alapvetően Anyuka és lánya látták el a teendőket. A legklasszabb az volt, hogy lehetett helyben vacsorát és reggelit kérni, úgyhogy be is neveztem erre. Szerencsére az összes többi vendég is kért vacsorát, úgyhogy nyolckor összegyűltünk az étkezőben és közösen vacsiztunk. Rajtam kívül volt egy öt fős vegyes társaság, akik egyetemre jártak együtt (filmművészetet tanultak, nációjukat tekintve norvég, olasz, görög csapat voltak); egy francia srác a szüleivel, aki Delhibe jött gyakorlatra és a szülei jöttek látogatóba; illetve egy három kisgyerekes francia család, akik nyaraláson voltak, de korábban Taiföldön éltek, úgyhogy érthető a nem épp szokványos családi úticél választás. A vacsi nagyon finom volt: vegetáriánus volt, szószos zöldséggel és paneerral (itteni viszonylag semleges ízű, de nagyon jól fűszerezhető sajt), hagymás-paprikás-padlizsános paneerral, karfiollal (persze ez is szuper fűszerezéssel), rízzsel és házi naannal. Igazàn kitettek magukért, minden finom volt, és grátiszban még a munkálatokat is láttuk, mivel nagyjából amerikai konyhás volt az elrendezés.

Reggel korán indultunk a Taj Mahalhoz, úgyhogy én voltam az egyetlen reggelinél, ez nem volt kimondottan autentikus, rántottát kaptam toasttal, de a rántotta egy nagyon vékony, palacsinta szerű lapocskának volt megsütve (és persze szintén remek fűszerezéssel).

A Taj Mahalnál kivételesen nem bántam, hogy ott volt a soha-nem-kért idegenvezetőm, azért sok mindent mesélt, a sorokat ki lehetett vele kerülni, király képeket csinált, stb. Persze azért közben lyukat beszélt a hasamba, hogy ő hány évig tanult idegenvezetőnek és ő a kormány által licenszelt idegenvezető (csak papírt ne kelljen mutatni róla...), akiknek ez meg az a sztenderd díja - konkrétan egy Taj Mahal vezetésért 1500 rúpia ($24), ami nagyjából egy órát tesz ki. Ez még a Fisher-Price-os órabéremmel összevetve is igen szép summa... Én meg persze még a kisbárány jelmezemben voltam, és hülye fejemmel ki is fizettem neki alkudozás nélkül :)

A Taj Mahal egyébként elsőre megmondom őszintén nem nyűgözött le - igen, itt van ez a jópofa fehér épület, amit már százezerszer láttam képeken, tv-ben, stb., de semmi extra. Ilyen szempontból a digitalizált világ szerintem sokat elvesz az élményből - nincs meg az az áttörő hatás, ha már úgyis tudja az ember mire számítson (úgyhogy az út további részét még kevésbé fogom átgondolni és előre betervezni, lecsekkolni). Viszont ahogy közel értem az épülethez, egyből felfogtam, hogy miért a világ egyik csodája. Hihetetlen a díszítés kidolgozottsága, és fantasztikus, hogy mennyi emberidő ment bele az elkészítésbe. A két legelbűvölőbb technika a márványfaragás és a díszkőberakás. Előbbi esetében hatalmas márványtáblákból faragják ki a mintákat, és ha munka közben a márványtömb el talál repedni - nos lehet szépen elölről kezdeni. A kőberakásoknál pedig kifaragják a kő helyét a márványban, alakra vágják-csiszolják a követ, majd beragasztják. Csodaszép munkákkal van tele az egész épület. Röviden az épület eredetéről: Shah Jahan mogul uralkodó a felesége sírhelyéül építtette a Taj Mahalt, 22 évig tartott az építkezés és 1653-ra készült el. Két érdekesség:

• Mivel a király muszlim volt, egy mecsetet is építtetett a Taj Mahal mellé, melynek kapuja nyugatra néz. Csak hogy ne legyen az elrendezés asszimmetrikus, a Taj másik oldalára egy pontosan ugyanolyan épületet felhúzatott - semmi funkciót nem tölt be az egyensúly megteremtésén kívül.
• Saját sírhelyének a Taj pontos mását akarta a folyó túloldalán megépíteni fekete márványból, de a fia nem hagyta és házi börtönbe tette az Apukát, mivel szerinte az adófizetők pénzét nem szabad ilyen badarságokra költeni. Így végül a király is a felesége mellé lett eltemetve.

A Taj Mahal után a helyi várat csak kocsiból néztem meg, sokan mondták, hogy bemenni nem érdemes, és egy másikat ajánlottak, a Fatehpur Sikrit Agrától nem messze. Útközben jól lekaptam magam a tíz körmömről, megmondtam, hogy köszönöm nem kérek a vezetőkből, úgyhogy egyedül indultam ennek a várnak a felfedezésére. Nem lehetett végig kocsival menni, az utolsó szakaszon tuktuk helyett egy lovas szekeret fogtam (de szegény paci annyira gebe volt...), persze ezeket sem kellett félteni, másfél perc múlva már fel is ugrott menetközben az újabb önkéntes idegenvezető jelölt, akivel sikerült egy 200 rúpiás árban megegyeznem - úgyhogy most sem maradtam egyedül. Egyébként ugyancsak jó volt a vezető odabenn, sok mindent mesélt, sokkal érdekesebb volt, mint egyedül tudatlanul kóvályogni.

Szép volt maga a palota is, de az igazi látványosság egy helyi szent, Salim Chishti sírja – Akbar mogul uralkodónak három felesége volt (egy muszlim, egy hindu és egy keresztény), de egyiktől sem született gyereke. Az a hír járta, hogy van egy szent ember, aki megáldja az oda zarándoklókat és kívánságuk teljesülni fog. Így elment Akbar is, és hamarosan a hindu asszony terhes lett (okosan időzített a postással :D). Állítólag Sárközyék is jártak itt és utána fogant meg gyermekük. Persze nem kellett itt sem félteni az embereket, először egy darab rongyot akartak 2100 rúpiáért eladni ($34), amit a szentnek lehet felajánlani, és állítólag utána a szegényeknek osztják ki. Plusz fonalat is lehet beszerezni, amivel csomót kell kötni a sírhely márványablakain és lehet kívánni. De szigorúan csak hármat, többet nem szabad!! Fantasztikus, hogy mindenből pénzt csinálnak és mennyire lehúzzák a turistákat.. (viszont a kedves család örömére az idegenvezetők folyamatosan gyártják a kliensről a sztenderd beállított képeket :))

Természetesen az idegenvezetőm családja véletlen épp kőfaragó és láss csodát itt ül a sarokban a jóember, nézzem meg nyugodtan. Itt már végképp elöntött az epe (egyébként az egész palota látogatás alatt a nyaklánc és csecsebecse árusokat már olyan mogorván elküldtem, hogy egy szó után lepattantak), látták, hogy tele van a hócipőm, hát felajánlottak két cuccot egy áráét. Persze nyilván még így is röhögnek a markukba, de ez már a rezervációs áram alatt volt, úgyhogy Lászinak jönnek a szuvenírek :)

Plusz poén a helyben, hogy itt elég kevés turista volt és indiai zarándokokkal volt teli - akik gyakran vidékről jönnek és fehérbőrű szőke teremtményt még életükben nem láttak. Úgyhogy nagyjából három percenként bukkant föl egy csoport félős indiai, hogy csinálhatnak-e velem fényképet (plusz mindenhol előre engedtek, integettek, köszöngettek). Egy óra rivaldafény, juppiijj! ;)