Kicsit elmaradtam a bloggal, de a bejegyzéseket írogatom folyamatosan, csak feltenni nincs időm (vagy netem, vagy Kínában elérésem a honlaphoz..). Úgyhogy az élmény frissen lett papírra vetve, csak itt van csúszás :)

Vasárnap viszonylag későn értünk Delhibe, úgyhogy csak mentünk egy gyors kört az India kapunál és az elnöki palotánál, utána a szálloda felé vettük az irányt (ami amúgy meglepően korrekt volt, habár másnapra tele lett a lábam valamilyen csípésekkel, amikről inkább nem is akarom tudni, hogy mi tette :), és lehet még az elefántfarmos éjszaka szereztem őket). Másnap reggel jött értem a sofőr és ezúttal nem hozott magával idegenvezetőt! :) Viszont, hogy igazoljam méltó jelöltje (mi több, kiemelt esélyese) vagyok az év amatőr utazója címnek, kiderült, hogy hétfőnként a látnivalók nagy része zárva van :) Nem is én lennék ha valami hasonlót nem produkálok, de ugyebár az előre-nem-tervezés filozófiájának az ilyen meglepetések is a szerves részei. Persze azért így is volt program bőven!

A Connaught Place-nél kezdtünk, ami egy kör alakú épületsor (és a mögötte lévő tömbök), középen egy parkkal, ami épp olimpiai közvetítő központként funkcionált, és természetesen hétfő lévén zárva volt - ahogy a közelben lévő többi látványosság is. Az üzletsor ugyan nyitva van hétfőnként, de csak 11:30-kor nyitnak ki - én pedig fél 10-kor voltam ott (mondom, hogy érik az a cím..). Azért körbesétáltam, két pasas is leszólított, én persze megszokásból "na, kezdődik..." hozzáállással kellően rideg stílusban reagáltam, de végül kiderült, hogy mindkettő segíteni akart, látták, hogy szerencsétlen turistának mondták, hogy jöjjön ide, de hétfő délelőtt itt a fű se nő. Úgyhogy gondosan elláttak infóval, hogy hova menjek, az egyikük tuktukot is alkudott nekem (a közelben egy helyhez ahova autó nem mehet be), mondta persze, hogy csak a végén fizessek és egy centtel sem többet. Illetve egyikük felhívta a figyelmem, hogy a táskám inkább vegyem előre és legyek résen, mert hátul késsel kivágják és huss oda a cuccom. Igazán felemelő élmény volt az agrai és jaipuri hiénák után segítőkész emberekbe botlani!

Az itteni körözgetés után mondtam a sofőrnek, hogy menjünk boltba aztán postára - hazaküldeni az összegyűlt szuveníreket és csemegéket, amiket már nem tudok a táskámban hova suvasztani (halkan jegyzem meg, a cuccaim kb felét egyáltan nem használtam eddig és jó eséllyel nem is fogom...). Kommersz szupermarket helyett csak egy kis boltba vitt a jóember, de itt is találtam helyi csemegét, úgyhogy vettük is az irányt a posta felé. Ami végül egy majdnem másfél órás történet lett, de időpazarlásnak nem tartanám, kaptam egy kis ízelítőt a helyi életből és segítőkészségből.

Egy kicsike postára mentünk, senki nem beszélt angolul (vagy alig-alig pár szót), és a felszereltség is igen hiányos volt. Összvissz egy számítógépet láttam, a többi ablaknál csak bélyegkiadás, levél felvétel volt (ami kimerült abban, hogy a jóember behajította a levelet egy műanyag dobozba - mondjuk a mezei levelek sorsa ugyanez otthon is). Én persze naivan (és amerikai csomagfeladási tapasztalataimra hagyatkozva) besétáltam a kis szatyrommal, hogy akkor ezeket szeretném feladni, kérnék hozzá dobozt vagy buborékos borítékot. A nyugdíjhoz közeli bácsi csak csóválta a fejét, hogy nekik aztán nincs dobozuk. Először el akartak küldeni valahova dobozért, de tényleg nem értettem hova kéne mennem, úgyhogy végül a mellette lévő ablakból a szintén idősebb bácsi ment el ég tudja hova dobozlesre (mondjuk amíg ott voltam semmi nem történt az ablakánál, csak a teáját vagy kávéját szürcsölgette - így legalább volt valami kis izgalom is a napjában :)). Kb 20 perc múlva jött vissza - doboz nélkül. Elkezdték felásni a postát, de nem találtak semmilyen dobozt. Végül egy nagy sárga papírborítékot ásott elő az egyik úr, mint utolsó opció. Kipakoltam a postázandó cuccokat ő pedig szépen elkezdett sakkozni velük. Mikor megtalálta a legjobb elosztást, ahogy beférnek a cuccok, külön-külön becsomagolt mindent műanyag fóliába, ami azt hiszem nem fog rosszul jönni - még így is csoda, ha a papírboríték túléli az utat :) Végül közös erőbedobással és komolyabb mennyiségű cellux, jó öreg folyékony-tubusos ragasztó és a tűzőgép segítségével összeeszkábálták a csomagokat. Reménykedjünk, hogy meg is érkeznek majd :) (Közben jött az infó, megérkeztek, úgyhogy sikeres menet volt!)

A posta-kaland után egy gyönyörű szikh templomba mentem, Gurudwara Bangla Sahib-ba. A szikh vallás a hindu és muszlim vallásháborúk közepette alakult ki, mindkettőből átvéve elemeket (tartják a karma tanát, de egyistenhívők), de kívülállók számára leginkább a turbános férfiakról ismert. Hatalmas udvara, sőt medencéje (Sarovar) is van, ahol fürödtek is az emberek. Emellett konyha is van, ahol önkéntesek dolgoznak és vallástól, bőrszíntől függetlenül mindenki kaphat ingyen ételt. A turistákra, látogatókra is fel vannak készülve, a kapuk előtt rengeteg fejkendő ki van készítve, a cipőket pedig (szintén önkéntesek által üzemeltett) cipő-megőrzőbe lehet leadni. Belépés előtt pedig kéz és lábmosás is előírt (hogy is van ez az indiai higiéniáról alkotott képünkkel?).

Ezután a Chhatarpur templom komplexbe mentem, ami India második legnagyobb templom csoportja. Különböző stílusokban épült templomokkal, szentélyekkel van tele, be sem tudtam járni az egészet. Nem igen volt más nem-indiai turista, úgyhogy ismét hosszas nézegetések és fotózgatások áldozata lettem. Bónusz: az egyik múzeumban a legeldugottabb poros sarokban, egy senki által meg nem tekintett vitrinben egy porcelán pingvinre bukkantam! Egész India alatt kutattam a pingvineket, az eladókat is előszeretettel ráztam le azzal, hogy csak pingvines dolgot vagyok hajlandó venni (amit rendszeresen pinknek, azaz rózsaszínnek értettek), és az egyetlen hely ahol pingvinre bukkantam, az egy templom múzeumának egy eldugott szeglete... (Aki nem tudná - ég tudja miért - gyűjtöm a pingvineket és ahová utazom onnan igyekszem valami pingvineset beszerezni. Annak az ecsetelésébe most nem mennék bele, hogy hányszor néztek emiatt teljesen idiótának :)) Egy másik ominózus megmozdulásom egy szabadtéri szobornál volt, ahol délután 2 körül, tűző napsütésben, sötét barna kövezeten kellett levenni a papucsom (a képeken gondolom feltűnt, hogy gyakran mezítláb vagyok, a műemlékek, templomok nagy részébe ugyanis nem lehet cipőben bemenni). Természetesen pont ott volt a szobornál egy népesebb indiai férfi társaság, akik kitörő örömmel és jóízű nevetéssel fogadták ahogy bakkecske módjára kapkodom a fehér lábacskáim a tűzforró kövön és keresem a picike árnyékos foltokat. Ezek után persze nem maradhatott el a közös fotózkodás, amit még a mezítlábas részen gondoltak megejteni, úgyhogy a mosolyom nem volt a legőszintébb :) Viccet félretéve, rendesen éreztem az odakozmált talpaimat utána.

A templomok után már indultunk is a reptérre, úgyhogy búcsút kellett venni Indiától :( Delhi abszolút pozitív csalódás volt, az emberek nagyon kedvesek voltak, nyoma nem volt annak az erőszakos tukmákolásnak, mint a többi helyen és a városkép is szép rendezett, tiszta (legalábbis tisztább :)) volt. Hozzá kell tenni, hogy csak a turista helyeken jártam, illetve több villanegyeden is átmentünk (ami kimondottan szép és elegáns volt), amik nyilván nem tükrözik a teljes képet - pl a nyomornegyedeket ahol a város fele él, egyáltalán nem láttam és a tömegközlekedést, kis utcákban jövés-menést sem próbáltam.

Viszont Delhiben megértettem a vidéki mentalitást. Agrában a Taj Mahal miatt tilos bármiféle ipar telepítése, ami szennyezné a levegőt, így gyakorlatilag csak a turizmus és a kézművesség marad. Jaipurban szintén ez a két fő ágazat, így az embereknek az eladott kacatokból kell megélniük és eltartaniuk a családot. A taktikájuk pedig lássuk be - működik. Én is többször vettem szuvenírt, amit egyébként eszembe nem jutott volna megvenni, ha nem nyaggatnak már fél órája és nem döntök úgy, hogy egyszerűbb venni egy vackot mint veszekedni. Delhiben nem ez a két szektor az elsődleges megélhetési forrása a lakosságnak, ennek megfelelően nem is találkoztam a jelenséggel.

Az összképem így mégis csak az maradt Indiáról (a rázós kezdet ellenére), hogy kedvesek és érdekesek az emberek (vagy ha nem, hát csak a napi megélhetésért "dolgoznak"), a kultúra, vallás, történelem, természet, konyha pedig sokkal összetettebb és sokszínűbb, mint amit 3 nap alatt meg lehetne ismerni. Az ízelítő meg volt, lehet tervezni a következő, lényegesebb hosszabb látogatást! (Illetve még előtte kezdeni a spórolást ;))

Zárásnak bónusz-kép a sofőrömmel :)